top of page

Egyre szigorúbb jótállási szabályok

Az ITM bejelentése szerint a korábbi egy évről akár három évre is nőhet a jótállási idő. A hírt Siklósi Máté, a Panaszkezelő.hu online rendszerének ügyvezetőjétől kaptuk, akit pár további kérdéssel is terheltünk.

-Milyen változásokat jelentett be a minisztérium?

-Elsősorban az jelent változást a korábbiakhoz képest, hogy a 2 éves, minden termékre kiterjedő szavatossági idő mellett az ebben a formában csak Magyarországon létező kötelező jótállás már nem csak 1 évig tarthat, hanem a termék értékétől függően akár 3 évig is. A tartós fogyasztási cikkek jótállásáról szóló 151/2003. Korm. rendelet mellékletében meghatározott, egy kivételével eddig 10.000 Ft feletti érték esetén járt 1 éves jótállás. Most 10-100 ezer forintig lesz 1 éves a jótállási idő, 100-250 ezer forint között 2 éves, míg a 250 ezer forint érték feletti termékeknél 3 éves jótállási idővel számolhatunk.

-Ez a jótállás csak új, vagy használt termékekre is érvényes lesz?

-Az eddigi szabályozás kötelező jótállást csak az új, tartós fogyasztási cikkekre írt elő, használt termékekre csak kellékszavatossági jogot tudott érvényesíteni a természetes személy (fogyasztó). Gondolom - mert a teljes jogszabályszöveget még nem ismerjük - ez nem fog változni, így új termékekre lesz érvényesíthető a jótállási idő.

-Ha 250 ezer forintos termékekre 3 év jótállás jár majd, az jelentősen át fogja rendezni egyes műszaki cikkek, így a mobiltelefonok piacát is, hiszen a földön talán sehol sem adnak 3 éves jótállási időt egy okostelefonra?

-Igen, ez érdekes történet lesz, hiszen a legnagyobb multinacionális cégeknek is be kell tartaniuk a magyar jogszabályokat, különösen, ha a vevő fogyasztó. A fogyasztóvédelmi rendelkezések esetében a jogszabálytól a fogyasztó hátrányára nem lehet eltérni, vagyis legyen egy telefon akár almás, akár körtés, nem adhatja kevesebb jótállási idővel a telefonokat, mint ahogy az a jogszabályban le lesz írva.

-Érvényes ez a webshopon keresztül árult termékekre is?

-Igen, abban az esetben kell a forgalmazónak (legyen akár webshop) betartania a hazai rendelkezéseket, amennyiben egyértelmű célja a Magyarországon történő értékesítés (ide irányított kiszállítás, magyar nyelvű felület, stb.).

-Miben jelent többet a jótállás a kellékszavatosságnál?

-Abban mindenképpen, hogy a jótállás teljes ideje alatt a kereskedőnek kell bizonyítania vita esetén a hiba eredetét. A kellékszavatosság minden termékre érvényes, de Magyarországon (és sok másik uniós tagállamban) csupán 6 hónapig bizonyítja a kereskedő a hiba eredetét, utána ez a teher már a fogyasztón lesz. Ráadásul a jótállás esetében nem azt kell bebizonyítania a kereskedőnek, hogy a hiba gyártási eredetű-e vagy sem, hanem azt, hogy a hiba a termék fogyasztónak történő átadása után keletkezett. Ennek bebizonyítása nem könnyű, bizonyos esetekben szinte lehetetlen.

-Mire kell felkészülniük a szabályozás változása kapcsán a fogyasztóknak, és mire a cégeknek?

-A fogyasztóknak a legfontosabb céljuk az kell legyen, hogy végre elkezdjenek élni a jogaikkal. Tapasztalatunk szerint a hibás terméket vásárlók csupán harmada viszi vissza a selejtet az üzletbe, és nekik is csupán legfeljebb 15%-uk lép fel elutasítás esetén. Érdemes tudni, hogy jótállás esetén bíróság előtt igen kevés az esélye egy cégnek fogyasztóval szemben. Ugyanígy a békéltető testületi eljárásban is boritékolható a fogyasztó sikere. Azt látjuk ugyanakkor, hogy még egy panaszlevél, vagy ismételt felhívás sem történik meg elutasítás esetén - hamar megadja magát a magyar vásárló. Azt tapasztaltuk, hogy Ausztriában ugyanazokkal a jogszabályokkal a fogyasztók sokkal jobban élnek: egyszerűen nem hagyják magukat levakarni, akár tízesével írják a leveleket az ügyfélszolgálatnak. Ha így sem megy, akkor a kamarához, vagy ügyvédhez fordulnak, esetleg élnek a családi jogbiztosításukkal.

-És a cégeknek mire érdemes figyelniük?

-A hatóság az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy figyelmet fordít az alábbiakra: munkatársak ismereteinek ellenőrzése, jótállási jegyek vizsgálata, tájékoztató anyagok (ÁSZF, jótállási jegy, stb.) vizsgálata. A jogszabályváltozás, azaz 2021 január után ez nyilván még erőteljesebb lesz - bár bírságolásban gyakran adtak pár hónapnyi türelmi időt a cégeknek. Érdemes a belső folyamatok frissítése, a dokumentumok átdolgozása, a munkatársak oktatása. A CP Contact Kft. rengeteg online és offline képzést tartott az elmúlt években a témában, ahogy tanácsadással is segítettük a folyamatok, dokumentumok, jótállási jegyek megfeleltetését.

-Miben segíthet a cégeknek a Panaszkezelő.hu?

-Mint az ország első cége, amely ügyfeleinek akár ingyenes e-jegyzőkönyveket kínál minőségi kifogás (azaz jótállási vagy szavatossági reklamáció esetére), természetesen felkaptuk a fejünket, amikor meghallottuk, hogy bevezetésre kerül az e-jótállási jegy. Nyilván kidolgozzuk a magunk megoldását arra az esetre, ha pontosan megismerjük a jogszabály részleteit.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Még nincsenek címkék.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page